Egy kis történelem

A Cavalier King Charles spániel fajtának nemcsak hosszú története van, hanem a történet felkutatására szánt idő is nagyon érdekes. Városi legendák, művészeti hagyatékok sora lelhető fel.

Az elmúlt ötszáz vagy annál is több évben a Cavalier King Charles spániel kiskutyák hatalmas örömet hoztak a családok életébe.

Kevés más fajta van, amely őseinek eredetét a XIII. századig követhetjük vissza, ez annak is köszönhető, hogy az arisztokrácia körében nagyon népszerű volt, és számos családi portrén szerepelt. Ezek a festmények a kis spánieleket lapos fejjel, magasan ülő fülekkel, mandula alakú szemekkel és hosszú orral ábrázolják.

Van egy másik elmélet, miszerint Kína császára két pekingi palotakutyát küldött Lhasába a Dalai Lámának. Néhányan úgy vélik, hogy a Toy spánielek ősi ősei, és ezt a fajtát portugál felfedezők vitték Spanyolországba. Vannak olyan elméletek is, melyek szerint Japánból származik.

Nem kétséges, hogy a Toy spánelek ismertek voltak az európai udvarok köreiben, már a XV. században is, különösen Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban,.

Az urbinói Vénusz (1538) aktján, a hölgy lábánál egy spániel alszik. A kép Velencében készült, ma Firenzében látható.

A Louvre múzeumban található A szív felajánlása kárpit, amelyen a kutya, hasonló egy játékos spánielhez. Ez is a XV. században készült.

Manet 1866 -ban festett King Charles spániel festménye a Washington-i Nemzeti Galériában látható.

A Tudor-korszakban ezek a spánielek meglehetősen gyakoriak voltak az udvarhölgyek köreiben, de csak a Stuart időszakban kaptak királyi címet, mint King Charles.

VIII. Henrik király udvarhölgyei az ölükben hordozták spánieljeiket, így nem csak jó közérzetet, hanem meleget is nyújtottak.

Hogy mennyire ragaszkodó fajta, mi sem bizonyítja jobban, mint az a legenda, amely úgy tarja, hogy miután I. Máriát kivégezték, a kis spánieljét az alsószoknyája alá bújva találták meg.

1570-ben dr. John Caius, I.Erzsébet királynő főorvosa, elkészítette a De Canibus Britannicus című esszéjét, melyben katalogizálta az összes ismert kutyafajtát. Ide tartozik a spániel is, mely "szelíd, vigasztaló, finom, ügyes és csinos kutya..." kellemes játszótárs, mindaz, aminek napjainkban is megfelel. Az orvos furcsa gyógyító képességeket tulajdonított a kutyáknak.

I.Károly, de különösen II.Károly volt az, aki nagyon szerette a fajtát. II.Károlyt ritkán látták két-három spániel nélkül. A legenda szerint parancsot adott ki, hogy a King Charles spánielek beléphessenek az Egyesült Királyság bármely létesítményébe. Végül erre írásos bizonyítékot nem találtak.

1648-ban, amikor I. Károly fogságban volt Wight-szigetén, Rouge nevű spánielje végig mellette volt.

Azon a napon, amikor II. Károly visszatért száműzetéséből Angliába, Samuel Pepys rögzítette, hogy szeretett kutyája akkor is vele volt. Pepys azt is lejegyezte, hogy a király egész idő alatt játszott a kutyáival, és nem igazán akart az üzleti ügyekre időt szakítani.

II.Károly kutyák iránti szeretete ismert, de azt kevesen tudják, hogy kutyáit rendszeresen ellopták tőle.

Például a "Mercurius Publicusban", 1660. június 28-július 5-én is közzétett egy hirdetést, melyben leírja a kutya ismertető jegyeit és hogy soha nem hagyja el gazdáját. Kéri az udvarba visszaszolgáltatni.

II.Károly halála után a spániel népszerűsége csökkent, és a mopszok lettek a királyi udvar új kedvencei. King Charles spánieleket fedeztették ezekkel a kutyákkal és végül lett egy rövidebb orr és kupolásabb fej, ezt többen megkérdőjelezik.

Kivételt képezett a Marlborought hercege John Churchill, aki birtokát Blenheimnek nevezte el, a Blenheim-i csata győzelmének tiszteletére. A herceg vadászat céljából tartotta a barna-fehér spánieleket. Rájött, hogy képesek lépést tartani az ügető lovakkal. Nagyon szerette spánieljei sportosságát, játékosságát.

Az a legenda járja, hogy Sarah hercegnő, miközben híreket várt a férjéről, aki Franciaországban, XIV.Lajos ellen a Blenheim-i csatában harcolt, többször az ölében lévő vemhes szuka homlokára nyomta a hüvelykujját. Amikor megérkeztek a hírek a nagy csatagyőzelemről, öt kiskutya született, barna hüvelykujj nyommal a homlokukon. Ez a jel még ma is nagyra becsült, a jelet blenheim foltnak nevezzük.

1886-ban megalakult a Toy Spaniel Club. A késő viktoriánus korban és a XX.század elején, a Toy-spániel klub négy színt ismert el.

Fekete-barna: King Charles, vöröset Ruby, tricolor Prince Charles, vörös és fehéret Blenheimnek hívták.

Viktória királynőnek Dash nevű tricolor spánielje volt,akit 12 éves korában kapott.

Az 1838. június 28-án, a koronázást követően Victoria visszatért a Buckingham-palotába, és felrohant a szobájába, hogy Dasht meg tudja fürdetni. Dash 1840 végén halt meg, és a Windsor Home Park Adelaide házában temették el. A sír fölé márvány alakú képet állítottak fel, melynek sírkövére Viktória maga írta a feliratot.

Itt nyugszik DASH,

Őfelsége, Viktória királynő kedvenc spánielje,

aki életének 10. évében örökre elaludt.

Önzés nélkül ragaszkodott,

rosszindulat nélkül játszott,

hűsége mindig őszinte volt.

Olvasó

Ha szeretetben szeretnél élni és megbánás nélkül meghalni,

kövesd DASH példáját.

A XIX. század második felében a tenyésztők kiállítást kezdtek tartani, és komolyan gondolkodtak a Toy-spániel kívánt típusra való tenyésztéséről. Ez volt az az idő, amikor a fajta megjelenése megváltozott. Rövidebb arc lett kedvelt a tenyésztőknél, kupolás fej és hosszabb, alacsonyan fekvő fülek (King Charles spániel). A régi típusú Toy-spániel újjászületése egy hirdetésre vezethető vissza a Crufts-i 1926-os kutyakiállítás katalógusában.

Roswell Eldridge Amerikából Angliába érkezett, hogy felkutassa a festményeken látható Toy-spánieleket, azon belül is a Blenheim spánieleket, de meglepetten tapasztalta, hogy gyakorlatilag eltűnt.

Először csak egy hóbortnak tartották, de miután felajánlotta a 25 angol fontot, amelyet három évig (később módosították ötre) évente fizet a győztesnek, már komolyan vették. A hirdetés megjelent a Crufts katalógusában, mely szerint, régi típusú Blenheim spániel kerestetik, olyan, amilyen II. Károly festményein látható.

25 font nagyon sok pénzt jelentett, így a tenyésztők, köztük Amice Pitt, a klub korábbi elnöke, együttesen hozták tudásukat és tapasztalatukat.

1928-ban Miss Mostyn Walker bemutatta Ann's Son nevű kutyáját és elnyerte a 25 fontos díjat. Sajnos Roswell Eldridge már nem érhette meg, mert a Crufts előtt pár hónappal meghalt. Ugyanebben az évben alakult meg egy új tenyészklub, aminek a Cavelier King Charles spániel nevet választották. A klub első ülésén, amelyet a Crufts második napján tartottak, Ann's Son-t az asztalra helyezték. Élő példaként állt, úgy mintha a XVI-XVII-XVIII. századszázadból származó képek reprodukciója lenne. 

Így lett Ann's Son az alapkő, amelyre a fajta épül. Tőle született Daywell Roger, aki a fajta első bajnoka és 11 bajnok apja.

Mivel ez egy új és egyedülálló lehetőség volt, hogy a fajta megmaradjon, megállapodtak abban, hogy a fajtajegyeket meg kell védeni és nem szabad módosítani.

A King Charles spániel és a Cavalier King Charles spániel a versenyeken külön fajtaként regisztrálhatott, de az Egyesült Királyság Kennelklubja nem ismerte el őket külön klubként.

1945 augusztásban a nemesítők sok éves munkájának köszönhetően a Stratford-upon-Avonban tartott kiállításon, a Cavalier King Charles spániel részt vehetett első bajnokkiállításán mint elismert külön fajta.

A második világháború nagyban befolyásolta a mostanra kialakult fajtát. A háború következményei miatt, csak hat kutya maradt fenn, a jelenlegi Cavalierek ősei.

Oldalvédelem:  A cavalierspaniel.hu összes oldalán megjelenő írásokra a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azaz mivel minden írás a sajátunk, engedély nélkül kimásolni és máshol közzétenni, az írásos engedélyünk nélkül tilos! Kivételt képez ez alól, amikor a bejegyzés első sora kerül átemelésre, majd a folytatásért az oldalra kattint az olvasó.