Tenyésztő vs Szaporító


Amikorra egy család kitalálja, hogy kis kutyát szeretne és a döntés megszületése között, általában sok idő eltelik.

A döntés után aztán azonnal kellene egy kis kutya.

Kérdez vagy a gugliban rákeres, hol lehet mihamarabb hozzájutni a kis családtaghoz. Ilyenkor felugrik a "Jófogás" és pár kennel elérhetősége.

A nagy kapkodás közepette és a cuki képek láttán már fejvesztve veszik fel a kapcsolatot az eladóval.De kik lehetnek az eladók?

Eddig két részre osztottuk, szaporítok és tenyésztők, de az évek során rájöttünk, hogy ez nem ilyen egyszerű. 

Ez az összeállítás saját véleményünkön és meglátásunkon alapszik, kérjük mindenki így olvassa!

Nézzük.

Jöjjenek a tenyésztők. Nem olyan egyszerű:

Kennelnevet ma Magyarországon bárki kaphat, aki tagja az FCI hivatalos partnerének, azaz Magyarországon a MEOESZ-nek. Az első lépésként tehát MEOESZ tagnak kell lenni, majd ezt követően lehet benyújtani az kennelnév igénylést, amit a MEOESZ továbbít az FCI felé, ahol az adott név levédésre kerül. A kennelnév személyhez köthető, nem fajtához. Ezért fordulhat elő az, hogy egy kennelnév alatt akár több fajta picik is születhetnek. Ahhoz, hogy a születendő piciket törzskönyvezzék csupán az szükséges, hogy a tenyésztő rendelkezzen az adott évre érvényes tagdíjbefizetéssel, illetve a picik szülei részt vettek tenyészszemlén, ahol tenyésztésre alkalmasnak bizonyultak. A tenyészszemlén való részvételhez patella ficam vizsgálati eredményt (nem feltétlenül menteset!) kell bemutatnia a tenyésztőnek/tulajdonosnak. Tehát összegezvén ma Magyarországon szinte bárkiből lehet tenyésztő. 

Véleményünk szerint, ez elég szomorú és a minőség rovására megy!

TENYÉSZTŐ: csupa nagy betűvel az, aki minden tenyészpárjánál elvégezteti a fajtára jellemző betegségek ÖSSZES szűrését.

Mai tudásunk szerint ezek a következők (szívesen vesszük a kiegészítést):

- Patella vizsgálat

- Genetikai vizsgálatok / DNS-tesztek (DNA-test)

1. PRA (progresszív retinasorvadás)

2. Curly Coat and Dry Eye Syndrome (göndör szőr és száraz szem szindróma)·

Veleszületett szívbetegségek: szívultrahang, szívdoppler MVD (mitral valve disease)·

Chiari Malformation/Syringomyelia (CM/SM): MR vizsgálat

Érdemes arra is figyelni, hogy vannak olyan genetikai betegségek, amelyeknél nem elég, ha csak a szülő párnak vannak negatív szűréseik, hanem a felmenőknek is. A csupa nagybetűs TENYÉSZTŐK kevesen vannak, kutyáik drágábbak, mint a Jófogáson található cavalier szerűségek. Valószínű várni kell, szerencsésebb esetben vannak csak azonnal vihető kutyusok. Náluk akár még várólista is lehet.

Még pár ismertető "jegy"

- A kennel többször meglátogatható (előre egyeztetett időpontban)

- Bemutatja a tenyészpár szűrési eredményeit (orvosi papírok)

- Korrekt, mindenre kiterjedő szerződést ír (nem bújik ki a felelősség alól, nem félemlít meg )

- Számlát ad- Garanciát vállal

- Biztosítja a későbbi kapcsolttartás, tanácsadás lehetőségét.

- Figyeli a külföldi szaklapokat, naprakész a fajtát érintő kérdésekben, betegségekben.

- Öreg kutyáiknak nyugdíjazás után méltó időskort biztosítanak otthonukban, így még akár nekünk is lehetőségünk van a kölyök nagyszüleit is látni. Röviden: ha már nem hoznak hasznot, nem passzolják le őket. 

- Tenyésztőnél várni kell a kölyökre, előjegyzés működik. 

- A tenyésztőt érdekli, hogy hova kerülnek a kölykök, támogatja, hogy az alomtestvérek     tarthassák a kapcsolatot. 

- Akár kölyök nélkül is látogatható a kennel. 

- Kölyök vásárlás előtt, szívesen látja az érdeklődőket és tájékoztató  ad mikor várhatók a kicsik, mikor várja ismét a gazdi jelölteket.
 

A Tenyésztők: ők azok, akik a fent felsorolt szűrések közül pár olcsóbb szűrést minden, tenyésztésben résztvevő kutyán elvégeztetnek. Nem olcsók a kutyusok és mivel több pár is van, könnyebben hozzá lehet jutni.

Végül utoljára jöjjenek azok a tenyésztők, akiknek a nevét még a Pál utcai fiúk is csupa kisbetűvel írnák fel. 

 A szemünkben ők a fajta árulói. Patellára szűretnek, meg néhány kutyát a kirakat kedvéért másra is. Náluk a lehető leghamarabb lehet vásárolni. Szedett-vedett szerződés, valami általános szöveg, hogy adjanak valamit. Reklamációnak helye nincs. Talán számlát is ad. Itt a minőség már a cavalier szerű kategória felé hajlik, csak törzskönyvvel. Csúnyán mondva, ők a törzskönyves szaporítók. Náluk még az is előfordulhat, hogy bemutatnak egy párt, mint szülők (ők a kirakat példányok) és a sufniban hátul vannak azok, akiktől a kis kutya származik. (de ne legyen ilyen)

A fentebb felsorolt betegségek borzalmasan fájdalmas tünetekkel járnak, hosszútávon nagyon komoly anyagi terhet rónak a családra. Ezeket a szűréseket nem azért kell figyelembe venni és elvégeztetni, hogy az állatorvos jól járjon, hanem azért, hogy a kis családtagunk 10-15 évig boldog, minőségi életet élhessen.

Van még valami, ami a közelmúltban szemet szúrt. Az interneten kutakodva rákerestünk tenyészetekre és láttuk, hogy egyre többen írják le és hangoztatják, hogy milyen betegségekre végeztették el a szűréseket.

Nem tisztem senkit megkérdőjelezni, de mindenki legyen nagyon óvatos! Az a biztos, amiről a saját szemünkkel meggyőződünk. Ha az orvosi papírokat mi is láthatjuk, adott esetben hozzáértővel kontrolláltatjuk. A kutyákat nem védi az adatvédelem, ha a tenyésztőnek nincs takargatnivalója minden további nélkül átadja. A törzskönyvön a szülők neve és eredményei alatt fel vannak tüntetve a szűrések rövidítései és az eredmény (nem minden esetben).

A kutyatulajdonosokat igazából nem sok minden véd.

Ma Magyarországon az állatvédelmi törvény gyerekcipőben jár. A szűréseket mi csak kérhetjük, de a tenyésztőknek ezt semmi nem írja elő.

A kiskutyát vásárlók jogait szinte semmi sem védi, a tenyésztőket semmi sem kötelezi , kötelezettségük elnagyolt, felszínes. Nincs olyan adatbázis, ahol mi, kutyatulajdonosok tájékozódhatnánk. Hollandiában 2004 óta van..

Azoknak a tenyésztőknek akiknek a fajta szeretete és védelme a céljuk, a fajtára jellemző összes betegségre elvégeztetik a szűréseket, hiszen az lenne a fajta hosszútávú érdeke, hogy a beteg egyedeket kivonják a tenyésztésből.

Szaporító az, akinek nincs kennelneve, nem ad törzskönyvet, szerződést. Nem vállal garanciát. Általában ők úgy hirdetik, hogy "cavalier szerű". Röviden: olcsó, hamisítvány. Ha valaki szaporítótól vásárol, soha nem tudhatja, hogy kik a szülők. A szaporítók, ha már nem hoz hasznot a tenyészkutya, kidobják. Tudjuk, nagyon kedves emberek.... addig, amíg el nem teszik a pénzt. 

 Mutatjuk mit hagynak maguk után azok, akik szaporítótól vásárolnak:Kiszolgáltatottan

Amint a fent leírtakban is olvasható, nagyon nehéz lenne jó tanácsot adni. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a családnak mi éri meg.

Megéri-e mondjuk várni, vagy többet áldozni egy egészséges kutyusra?

Megéri-e kockáztatni és vagy bejön vagy nem? A kockáztatásnak nagy ára lehet. Nem az első két évben, hanem később. Egy beteg Cavalier havi kezelésének költsége, akár 40-45 e Ft is lehet! 

A legszerethetőbb fajtáról van szó, a bűbáj és a tiszta lélek minden szépsége megtalálható bennük, de ha nem jól választunk és betegek, akkor az olyan, mintha a gyerekünk lenne beteg. Leírhatatlan fájdalom nézni, a lélek belekeseredik. Tudjuk miről beszélünk, napi szinten átéljük. A mi kutyáink betegek, a tőlünk telhető legjobb életet próbáljuk számukra biztosítani. A fent leírtakhoz semmiféle anyagi érdekünk nem fűződik, viszont a fajta védelme feltett szándékunk még úgy is, hogy a közeljövőben nem szeretnénk Cavaliert venni.


Oldalvédelem: A cavalierspaniel.hu oldalán megjelenő írásokra a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azaz mivel minden írás a sajátunk, engedély nélkül kimásolni és máshol közzétenni, az írásos engedélyünk nélkül tilos! Kivételt képez ez alól, amikor a bejegyzés első sora kerül átemelésre, majd a folytatásért az oldalra kattint az olvasó.